Visszajelzések

“Jól haladok az életmódváltással. Már 6 kg-ot fogytam, úgy hogy sosem éhezek, és mindennap belefér valami nasi (mézes”kenyér”, egy kis lekvár stb…) Sok puszi neked!”
Éva

“2015. nyár elején kezdtem megváltoztatni az étkezési szokásaimat a típus szerinti táplálkozás szellemében. Először azt hittem, bele fogok pusztulni, ha nem eszem többet sajtot, ha nem kaphatok be egy pogácsát délelőtt és ha nem juttatom be az “életmentő” koffein adagomat. A legjobban én voltam meglepődve, mikor pár nap múlva azt éreztem, hogy megkönnyebbül a szervezetem. Mintha egy nagy tehertől szabadultam volna meg! Természetesen igényel egy kis előrelátást, hogy mikor fogok enni, mit fogok enni, hogy 2 óra múlva ne legyek éhes. De megéri a fáradozást! Pár héten belül elkezdtek lemenni a kilók is! Így már nem csak a testem érezte jobban magát, hanem a dicséreteket hallva madarat lehetett velem fogatni! Csak ajánlani tudom a módszert, hiszen ez személyre szólóan (!) az én jó közérzetemet és egészségemet szolgálja! Köszönöm.”
Fodor Ildikó

“Gondoltam jelentkezem és beszámolok az eddigiekről! Biztosan emlékszel, hogy mikor nálad jártam említettem, hogy futok és szoktam félmaraton versenyekre járni. Mielőtt találkoztunk is voltam a Vivicittán és emlékszem mikor teljesen megdöbbentél azon, hogy a mért értékeim mellett ezt én tudom csinálni! Hát vasárnap voltam egy újabb félmaratonon, amit ugye megelőzött 24 nap ajánlásod általi életmód tanácsainak betartása és a futás/erősítés arányának megváltoztatása! A két verseny között pontban 4 hét volt és időben 6 perc 51 másodpercet javítottam! Úgy, hogy nem törekedtem semmire, csak egy jó érzésű örömfutásra, hogy azt a gyönyörű kézműves érmet a nyakamba akasszák a célban! Erre tessék, minden erőlködés nélkül megfutottam életem legjobb félmaratonját!!! ÚR ISTEN ORSI! Nagyon boldog vagyok, és ez nagyon nagy erőt és motivációt ad a folytatáshoz! Igen, néha szenvedek, mert ennék egy kurv@ habos-krémes-extra édes sütitornyot, de nem eszek! Igen néha kifejezetten utálok a konyhába állni és főzni, hisz ezt eddig soha nem tettem és nem is tudtam főzni! És igen, minden héten van, hogy a kukába landol a kaja, mert ehetetlen lesz, de nem adom fel!!! Mert sokkal jobban érzem magam, nem vagyok fáradt, sokkal energikusabb vagyok és sokkal tudatosabb! Most látom csak magamon azt, hogy ha az ember a benne lakozó akaratosságot “jó helyen éli meg” akkor az még az előnyére is válhat! Köszönök mindent! Szép napot!”
Anita

“Kb. 3 hónapja voltam Orsinál a folyamatos panaszkodásomra, hogy állandóan fáradt vagyok, javasolta, hogy beszéljük át melyek azok az élelmiszerek, amik energiát adnak a szervezetemnek, és mik azok, amik csak elveszik. Mivel rendszertelenül táplálkoztam és különösebb válogatás nélkül, gondoltam, ezzel ideje kezdenem valamit. Hamar kiderült, hogy a rendszertelen táplálkozás mellett egészségtelenül is táplálkozom, könnyű volt átállni az általa javasolt étrendre. Sajnos a rendszertelenségen még mindig van mit csiszolnom, viszont azzal, hogy odafigyelek, miket eszem, 2 hónap alatt nőtt az energiaszintem, ami meggyőzött, hogy még jobban figyeljek a rendszeres, minőségi táplálkozásra, mert az eredmény érzékelhető. Orsikám! Köszönöm a sok segítséget, a folyamatos jó tanácsokat, sokat segítesz nekem!
Szalontai Katalin

“Miután voltam nálad egyből elhagytam a kávét, aminek az volt a következménye, hogy 3 napig szinte ébren aludtam és fájt a fejem. A 3. nap után viszont mintha elvágták volna. Most már több, mint egy hónapja nem iszom és nem is hiányzik. Az érzés kedvéért gyerek kávét iszom, ha nagyon megkívánom és keresem az ízt. Amit ajánlottál (DM kávé) még nem sikerült megvennem, kipróbálnom. A másik nagy kihívás nekem a tej volt. Nekem a rizstej vált be, mint helyettesítő. De amit igazán ma vettem észre, hogy nem is kívánom annyira a tejet és a tejtermékeket. Ha mégis akkor igyekszem növényit használni. Ezeket még tesztelgetem. A súlyom, ha minden igaz csökken, legalábbis ez a visszajelzés a környezetemben.”
Bíró Andrea

“3.-ik napnál tartok, bevallom, még nem számolgatom a mennyiségeket, csak az arányokra figyelek. Jobban alszok éjszaka, napközben energikusabb vagyok!Jól érzem magam a bőrömben!Köszi Orsi a segítséget!”
Onodi Zsófia

“Minden egy beszélgetéssel kezdődött, amikor is felmerült bennem, hogy talán Orsi az, aki tudna nekem segíteni. Ha már néhány a közismert diétából életed része volt, akkor ismered azt az érzést, hogy ezt így már nem akarom, nem bírom, jogosan jön a kérdés: van valami más? Igen, olvass csak tovább. Kb. 1 hónappal ezelőtt vettem részt egy konzultáción Orsinál, kellemes élmény volt, nem fájt, nem az ítélkezésről szólt, hanem arról, hogy hogyan alakítsunk ki egy személyemhez, életritmusomhoz igazított étrendet. Támogatott, sok új információt kaptam, és ami számomra mai napig sokat jelent az az, hogy azzal hogy kiléptem az ajtón a „munka” kapcsolatunk nem ért véget, mai napig kedvesen válaszol kérdéseimre, segítőkész. Az új étrend első napjaiban felmértem a terepet, eldöntöttem mi az, ami marad, mi az, ami megy a konyhaszekrényeimből. A bevásárlás érdekes élményé változott, új helyeket, új alapanyagokat ismertem meg, szereztem be. Az elején kicsit több időt vett igénybe az ételek elkészítése, “dobozolása”, a jó hír az, hogy megszerettem, nem érzem tehernek összeállítani mindennapi étrendemet. Jókedélyűen kísérletezem az ízek világában. Kellemes meglepetés volt látni, hogy az éttermek 85 %-ban pozitív volt a hozzáállás, ha az új étrendemnek megfelelően kértem a rendelést. Az átalakulás folyamatban van, kíváncsian várom a következő találkozásunkat, amikor is bízom benne, hogy a számok is alátámasztják azt, amit én már érzek és tapasztalok nap, mint nap. Köszönöm Orsi!”
Perlik Alice

“Szeretném megosztani az elért eredményeim. Októberben találkoztam először Orsival, hogy segítsen glutén, laktóz érzékenység, vészes anémia és pajzsmirigy alulműködési problémámat helyrehozni. A mai napon az általa kiirt diétánka és a tőle kapott életmód tanácsoknak köszönhetően tökéletes lett a labor eredményem illetve a pajzsmirigy vizsgálatom is. 10 év után végre 4-es lett a TSH és 5,2 a T3 értékem, ami tudom,hogy nem tökéletes, de sokkal jobb mint a 8,7-es TSH!!! Hiszem ,hogy ha folytatom Orsi tanácsait pár hónapon belül elkezdődhet végre a várva várt baba projekt. Kitartást mindenkinek néha kemény az életmódváltás, de van értelme meg hozza gyümölcsét a kitartásotok és nem kell mindenről lemondanunk csak át kell alakítani a jól bevált receptet én is ezt teszem és ma a kedvenc desszertemmel, mindenmentes brownie-val ünnepelek!”
Andi

“Szeretnék beszámolni együttes sikereinkről 3 hét elteltével.Tehát december 12-én voltam Nálad először a felmérésen, utána azonnal elkezdtem “új életemet”, nagy lelkesedéssel ami csak egyre növekszik, együttes sikereinknek köszönhetően. Nagyon boldog vagyok! 3 hét alatt 6 kg ment le rólam és mindez Karácsony-Újév alatt. (Süti hegyek, édességek, stb….) 2-3 nap múltán nem éreztem már azt a farkasétvágyat mint amitől évek óta szenvedtem így. Karácsonykor az édességek kihagyása egyáltalán nem okozott gondot. Csinálom a 12-16 órás böjtöt, nincsen vele gondom, sőt, azóta több az engergiám, sokkal jobban alszom (hurrrááá)! Évek óta nem aludtam egyszerre 6-8 órát annélkül, hogy felkeltem volna de 2 hét után már ez is szépen beállt. Az új táplálkozás (70% szénhidrát!!!) egy új élmény és sokkal könnyebb, élvezetesebb és változatosabb mint az előző, sanyargató, lehangoló, “reménytelen”, eredmény nélküli diéták amikor is tévesen azt gondoltam, hogy protein plusz zöldség lesz a jó megoldás. Nem így van! Még egy nagy élményem, hogy évek óta először, egyáltalán nem volt PMS-em menzesz előtt. Szinte észrevétlenül érkezett, minden fájdalom, feszültség, farkasétvágy nélkül. Lefolyása ugyanilyen. Kedvem, hangulatom is sokkal jobb!!! Üzenem “sorstársaimnak”, aki még nem indult el az úton vagy aki már elindult, hogy tartson ki mert az eredmény érkezik és még a hozzá vezető út is élvezetes! Akkor most “elárulom”, hogy 110 kg-ról indultam, 3 hét után vagyok 104 kg.”
Varga Edit

“Végül kicsit több mint egy hete kezdtem bele a kúrába. Nehéz volt magamat rávenni, ez egy következő szint, hogy figyeljek ennyire folyamatosan magamra és a koncentrációt fent tudjam tartani, hogy mit, mikor kell bevenni, enni. Egész jól megy, bár vannak kihágásaim még mindig. A székletem egyre jobb viszont, ami megnyugtató, az általad küldött táblázat szerint a 3-as típusba esem legtöbbször, szóval még van hova fejlődni. Viszont nem fogyok, még nem is híztam, de tartom a súlyom. (50-52 kg között ingadozik). Ami plusz nehezítést jelent az elmúlt időszakban, hogy az étvágyam nemcsak, hogy visszajött, de meg is nőtt, aminek nagyon örülök, viszont sokkal több akaraterőre is szükség van, hogy ne egyek meg bizonyos dolgokat. Illetve a túlevés csapdáját is megtapasztaltam, most próbálok újra a gyakran keveset módra visszaállni, mert mostanában gyakran sokat akartam enni és érzem az állandó teltség érzetet, illetve a bőrviszketés visszatérése is intő jel, ami nem jó (viszont a bőröm nagyon szép és egyre energikusabb vagyok, elkezdtem mozogni.)”
Anna

“Igen nehéz időszakomban kerestem fel Orsit, panaszaim sokrétűek voltak, és tele voltam szorongással miattuk. Egyik baj vonzotta a másikat, az emésztési problémáim mellett több vizsgálaton is felhívták a figyelmem, hogy aggasztóan vastag a méhnyálkahártyám és, hogy így kaparás vár rám, amitől rettegtem. Ez ősszel volt, az Orsi-féle személyre szabott diétám novemberben kezdtem el: alapja az eleinte nagy kihívásnak tűnő tej-liszt-cukor-stb. mentes étkezés volt, de kerülnöm kellett még sok ételt, ami nem tett jót. Szép lassan belejöttem az új életformámba, és a közérzetem is jobb lett, sőt, gyanítom a cukrom is, amit nem mertem bár mérni, de furcsa rosszulléteket produkáltak már egy jó ideje. Az étkezéssel sokkal stabilabb idegrendszerre tettem szert. Orsi felkészített, hogy az út hosszú lesz, de abban az állapotban kerestem meg, ahol már nincs mit nagyon veszteni…Az emésztési értékeim szépen javulgatnak, de ami miatt írok, hogy mindenkit bíztassak megéri a fegyelmezett táplálkozást betartani, az egy másodlagos javulás, ami ugyan nem volt célnak kitűzve, de ajándékként megkaptam kitartásom jutalmául (legalábbis én így kódoltam:): pár hete -fél évvel a nőgyógyászati vizsgálat után- elmentem kontrollra, hogy lássuk, akkor hogyan állunk méhnyálka terén. Valahogy már odamenet nagyon nyugodt lettem. Az eredmény leírhatatlan, a doki is velem örült: TELJESEN NORMÁLIS paramétereket mutatott! Nincs kétség, hogy az új táplálkozás és életmódom miatt! Szeretnék bíztatni mindenkit, hogy tartsatok ki, megéri! Neked, Orsi, nagyon köszönöm az ide vezető utat, amit természetesen folytatunk!”
F.

“Hol is kezdjem?! Elsősorban azzal a céllal fordultam hozzád, hogy végre eredményesen, stagnálás nélkül le tudjak adni 10 kg-t. Emellett zavart,hogy állandóan fájt, görcsölt, puffadt a hasam mindentől, nem tudtam mit csináljak, állandóan gyógyszert szedtem rá. Tele voltam narancsbőrrel, folyamatos letargiával, falási rohamokkal és még sorolhatnám.. pedig azt hittem, mindent jól csinálok, hiszen edzettem is, de teljesen hiába. Aztán Rád találtam és olyan dolgokra világítottál rá, amiket egyáltalán nem gondoltam volna a testem működéséről. Rátereltél egy olyan útra, amin végre biztosan járhatok. Sikerült leadnom a 10 kg-t egy év alatt, amit azóta is tartok, sőt, még mínusz 2-3kg is sikerült. A gyomor és idegrendszeri panaszaim a minimálisra csökkentek, nemsokára kijelenthetem, hogy elmúltak teljesen. Tudom, mit kell tennem ahhoz, hogy jól érezzem magamat. Az étkezésem és a protokolljaid teljesen megváltoztatták az életemet. Még nincs vége az utunknak, de már most egy hatalmas köszönettel tartozom Neked! Puszi!”
Evelyn

“Nagyon boldog vagyok, hogy belevágtam a veled való közös munkába. Korábban elképzelni sem tudtam, hogy milyen eredményeket érhetek el egy “kis” odafigyeléssel, illetve, hogy mennyi mindent tanulhatok magamról és a kitartásomról határaim feszegetése közben. Néhány hónap alatt sokat javult a közérzetem, sokkal jobb az energiaszintem (az állandó hasfájásról nem is beszélve) és az a szemléletmód, ami téged jellemez, szerintem (és bízom benne) hosszú időre elkísér még. Köszönöm lelkiismeretes támogatásodat!”
Mariann

Decemberben kaptam egy diagnózist a PCOS, IR és PM alulműködés mellé egy kezdődő petefészek kimerülést, 1% esélyt mondtak a babára természetes úton. Sürgősen reprodukciós központot kellett keresnünk. Az időpontig majd egy hónap volt, viszont a diétát elkezdtem szigorúan csinálni az általad javasoltak alapján, mellé AVIVA tornáztam is. Vártuk a ciklusomat, hogy kezdhessük a kivizsgálást, de azóta sincs… mert itt van a 14 hetes kis csoda babám. Igazából csak köszönetet szeretnék momdani újra, hogy jó alapokat adtál nekem. Nagyon hálás vagyok érte! Tudom, hogy nagyban közrejátszott benne, hogy sikerült spontán a baba! Nagyon nagyon szépen köszönöm!”
Anna

“2020. októberében érkeztem Orsihoz, mert nehezen ment a fogyás, állandóan puffadtam, görcsölt a hasam és mellékvese kimerülésem is volt. Alapvetően tudtam, hogy hogyan lenne érdemes étkeznem, de valahogy mégsem ment. Szükséges volt számomra, hogy az életmódváltásban egy hozzáértő szakember fogja a kezem és Orsi rengeteg támogatást és segítséget adott ebben. Néhány hónapon belül nyoma sem volt a puffadásnak és a görcsöknek, sokkal energikusabb lettem és tudatosabb az étkezésben. Orsit azért is ajánlom nagyon jó szívvel, mert nem csak a testi, hanem az érzelmi-pszichológiai oldalt is figyelembe veszi, valóban holisztikusan-komplexen látja az ember működését és egyéb, kiegészítő javaslatokkal is ellátott, amelyek segítettek abban is, hogy jobban értsem és tiszteljem a testem működését. Emellett biztonságot adott az alapossága, hozzáértése, lelkiismeretessége, mély és széleskörű tudása. És a legnagyobb köszönettel azért tartozom, mert azzal, hogy rendeztük a bélrendszerem felszívódását, feltöltöttük a szervezetem tápanyagdús ételekkel, vitaminokkal, ásványi anyagokkal, rendbe tettük az áteresztő-bél szindrómát, harmonizáltuk a pajzsmirigy működést, most a szívem alatt hordom az első kisbabám, aki a legelső próbálkozásra megfogant!”
Szilvi

“Sportolóként mindig odafigyeltem a táplálkozásomra, ennek ellenére nehezen értem el a versenysúlyomat. Amióta anyagcsere típusom szerint étkezem, már 6 hét alatt jelentős változások következtek be:
testzsírszázalékom 18,5%-ról 11%-ra, zsigeri zsírom 10%-ról 5%-ra csökkent, energiaszintem hihetetlen módom megnövekedett,az étkezések után is könnyűnek érzem magam, szinte lebegek… és természetesen a sportban is sokkal jobb teljesítményre vagyok képes, már így 6 hét után is!
Régebben szénhidrát csökkentéssel próbáltam elérni az ideális súlyomat, most viszont legalább napi 5x étkezem számomra jó minőségű szénhidrátban gazdagon.
Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a fajta táplálkozási formát.
Köszönök mindent Orsi ….:)”
Zoli

2017 júliusban találkoztam Somogyi Orsival, s az általa képviselt szemlélettel. A testünket nem kell túldíszíteni, de elhanyagolni sem jó. A testzsír %-ot nem tudtuk mérni, mert 150 kg voltam. November végén egy után követésre mentem, itt már tudtunk mérni %-ot, mert fogytam 20 kg-ot. Abban segített Orsi, hogy a kerülni való ételeket nevesítettük. Azt tudtam, hogy mi az alapvető táplálékom, de hogy mi mennyire nem jó nekem, azt inkább csak tapasztalgattam, mint tudtam. A legnagyobb tanulság, hogy minél jobban ismered a tested igényeit, az annál jobban szolgál téged, illetve kevesebb is elég a jobb ételből. Hajlamosak vagyunk a kevesebb forintba kerülő ételt megvenni, s azt nem számoljuk bele, hogy abból több kell a jóllakáshoz, nem tudni mennyi hasznosul belőle, s az indokolatlan élelmiszeripari tartósító-ízjavító-stb. anyagok lebontása, kiürítése mennyi melóval jár. Fegyelmezetten, nyugodtan eszem kevesebbet, tudva hogy nem kell annyi, s jobban is hasznosul, mert a testem jellemzőit megtámogatva eszem. Több erőm van, és ezek az őszi-téli megbetegedések is elkerülnek. A folyamat nem áll le, hasznos segítséget kaptam Orsitól. Igaz, hogy a tudat mozgat, de a test mozog. Aki emberi testben lakik, annak ez a módszer sokat tud segíteni. Köszönöm Orsi!”
Péter

“Röviden a történetem. Nagyon fajták az ízületeim (újjaim, lábfejem, térdem, bokám) a lábamra reggelente nem tudtam rá állni, csak ha megmozgattam. Fájdalom csillapítókat és diklofenák tartalmú gyógyszereket szedtem orvosi ajánlásra, de a tüneteim nem múltak csak csillapodtak. Fogyokúra alatt nem nagyon fogytam. Hasi fájdalmaim jelentkeztek, majd később kezdtek megerősödni. Ezek után hívtam fel Orsit, aki beállította az étrendemet körülbelül 2 hónap alatt. Az étrend változtatás alatt szedtem enzimeket is. Mióta az új étrendemet kb. 90%-ban tartom szépen lassan elmúltak a fájdalmaim, először a hasamban majd a kezemben a bokámban a térdemben. A lábfejemben még néha érzek fájdalmat, de már nem olyan erősen mint ezt megelőzően. 5 hónap telt el sokkal jobban érzem magam, fogytam 8 kilót és nem fogyókúráztam csak nagyrészben betartottam a javasolt élelmiszerek, kiegészítők fogyasztását, valamint ami a legfontosabb, a gyógyszerek szedését teljes mértékben elhagytam már az első időkben. Ezúton is szeretném megköszönni, nem tudok elég hálás lenni neked! A szó, amit keresek a KÖSZÖNÖM!”
Farkas Csaba